November 19, 2013

I can't do this anymore / 2. rész

Nos annyira nem árasztottatok el kommentárokkal de sokatoknak tetszett a novella így hoztam a befejezését. Viszont a holnapi sztori folytatás egyelőre még nem biztos. Szép estét, puszi !




Tom Kaulitz néhány óra elteltével a saját kulcsával nyitotta ki a zárt ajtót. 1 évvel ezelőtt nem adta vissza Larának a kulcsokat így feledésbe is merült mindkettőjük részéről,hogy a fiúnál ott van még a pótkulcs.
Tom idegesen nézett először körbe mivel a lány nem reagált a kopogásra-csengőre , az volt az első gondolata, hogy gyorsan lelépett Benivel együtt mire ő visszaért volna. De a házban nyoma se volt hirtelen jött költözködésnek. Minden ugyan ott volt,mint eddig. A férfi jól ismerte a ház minden egyes kis zugát így jobb híján a hálót nézte meg először és nem is kellett tovább kutakodnia. Lara nyugodtan aludt a hatalmas franciaágyon, oldalán a kisfiúkkal.

 Tom lazán az ajtófélfának dőlt és onnan csodálta az elé terülő látványt. Igazából ő úgy tervezte,hogy ez a papás-mamás dolog bőven ráér majd 10 év múlva. De mikor meglátta ismét Larát és a kezében lévő iszonyat pici babát, aki az övé..minden megváltozott. Hirtelen az összes nőzés,bulizás és féktelen élet Los Angelesben olyan értelmetlennek tűnt. Egyik se ért fel ezzel a képpel, ahogy élete egyetlen szerelme, akibe a mai napig borzalmasan szerelmes és a kisfia békésen alszanak.
Tom lassan az ágyhoz sétált és félve de a legnagyobb odafigyeléssel a karjaiba vette Benit. Mióta csak elment arra az idióta megbeszélésre csak ez járt a fejében. Hogy újra a kezei között tartsa azt a pici babát aki annyira hasonlít rá. Beni először nyűgösködött és forgolódott Tom karjaiba majd egy apró ásítás után kinyitotta szemeit. Tomot nézte majd ujjait a szájába tette úgy nézelődött körbe de tekintete mindig megakadt apukáján aki csodálva figyelte minden egyes mozdulatát.
-    szia manó... én vagyok az apukád – simított végig pocakján majd megpuszilta a pofiját – hogy te milyen iszonyatosan pici vagy...
Tom nem is figyelte az időt, de Beni egyre nyugtalanabb lett végül sírás lett belőle. Ijedten nézett a síró babára, akinek sírására már Lara is felkelt..


-    Beni...Beni – kétségbeesetten néztem körbe az ágyban majd a hang irányába mentem ami a nappaliból jött. Tom ült a kanapén és próbálta megvigasztalni őt
-    egyszer csak elkezdett sírni pedig nem csináltam semmit.. - adta át nekem én pedig az órára néztem. Elég sűrűn eszik még így nem csoda,hogy felakarta hívni a figyelmünket,hogy már éhes. Tom pedig olyan aranyos volt,hogy kétségbeesett
-    csak meg kell etetni, éhes azért sír – sétáltam a konyhába
-    jaa, akkor jó – sétált mellém
-    megfogod amíg ezt felmelegítem és összekeverem a tápszerrel ?
-    Persze – óvatosan átvette, vállához hajtotta a pici fejét és nyugtatóan simogatta a hátát. Olyan gyakorlottnak tűnt én pedig egész életemben eltudtam volna nézni,ahogy Tom a konyhában állva simogatja a kisbabánk hátát. De hamar eltereltem a gondolataimat erről
-    hogy jutottál be és mikor jöttél?
-    Megvan még a kulcs a lakásodhoz és nemtudom... 1,5 órája kb. amúgy nem te eteted Benit? Mármint boccs, ha indiszkrét vagyok de a kisbabákat általában az anyukájuk eteti nem?
-    Nem gáz, amúgy de én etettem az első 2 hétben. Aztán nem tudtam tovább, az orvos szerint a sok stressz meg aggódás miatt. Szóval azóta leszűkült az etetés az ilyesmire – böktem a dobozra majd összerázva a cumisüveget Tomnak nyújtottam – megeteted te ?
-    Hát...én azt se tudom,hogy hogyan kell – esetlenül nézett rám
-    csak ülj le – húztam ki egy széket – tarts a karodba,mint az előbb csak jobban emeld meg a fejét. Ne legyen olyan vízszintesen – Tom követte az utasításaimat és várta hogy tovább magyarázzam a dolgokat – így jó lesz, aztán csak odaadod neki és hagyod,hogy megigya. Ha elég már neki akkor úgyis elhúzza a fejét. De azért tarts egy kis szünetet te is,hogy rendesen vegyen levegőt meg ilyesmi
-    oké – bólintott és elkezdte etetni Benit. Annyira édesek voltak így együtt. Én pedig komolyan kíváncsi voltam,hogy mi lesz ennek az egésznek a kimenetele. Ha Tom ennyire megbarátkozott a gondolattal,hogy apa lett akkor mi lesz a következő lépés?
-    Amúgy... a stressz meg ezek.. miatta voltak ? - pillantott le Benire
-    egyrészt igen – ültem le melléjük – azért óriási felelősség egy ilyen kisbaba és én egyedül birkóztam meg ezzel. Anyu próbált segíteni az elején de München azért nincs közel és ő se tudott itt lenni velem mindig. Másrészt..miattad is. Végig tudtam,hogy elkell neked mondanom és a végére már meg is bántam,hogy nem akkor tudattam veled,mikor megtudtam.Viszont nem állíthattam LA-be,hogy figyu Tom, terhes vagyok nem tudom feltűnt e. telefonon semmiképp se akartam közölni, haza nem hívhattalak csak mert inkább mutatom,mint mondom alapon. És közben az idő csak ment és ment én pedig ott álltam 9 hónapos terhesen, egyedül,félve, egy üres gyerekszobában,hogy nem leszek rá képes. Borzalmas volt,hogy nem voltál velem, nem izgultál értünk, nem szorítottad a kezem,hogy megtudom csinálni és nem voltál mellettem mikor először megláttam – felszínre törtek a könnyeim de nem foglalkoztam vele – tudom,hogy az én hibám és hidd el,hogy meg is szenvedtem érte. Utána persze mindenért kárpótolt,hogy itt volt velem Beni – megsimogatta a pici haját ő pedig jól lakottan húzta el a cumisüveg elől arcát
-    sajnálom Lara – sóhajtott fel – de erről tényleg csak te tehetsz...bármikor elmondhattad volna. Azok után amin ketten együtt átmentünk én semmilyen segítséget vagy lehetőséget nem tagadtam volna  meg tőled. És iszonyatosan mérges vagyok rád,hogy nem szóltál időben. Nem csak a fiam miatt, miattad is... – nézett rám ismét úgy,olyan tekintettel amit annyi ideje hiányoltam az életemből.
-    Már úgysem tudok mit tenni...vagy elveszed tőlem vagy valahogy megpróbálod kivenni a részed vagy néha meglátogatod vagy nemtudom... semmit se tagadhatok meg tőled és nem is akarok. Örülök,hogy így állsz hozzá...csak reménykedni merek,hogy nem veszed el  tőlem mert abba tényleg belehalok – a hangom teljesen elhalkult a végére és óvatosan simogattam meg kisfiam kezét
-    nem akarom elvenni őt tőled – emelte fel államat Tom,hogy a szemeibe nézzek – csak baromi mérges voltam rád és be kellett biztosítanom magam,hogy tényleg nem mentek el. Tudom,hogy szemét húzás volt de meg kell értened,hogy abban a pillanatban feltudtam volna robbanni
-    én megértem Tom – mosolyodtam el szipogva
-    ne sírj , jó? - törölte le a könnyeimet – tudod,hogy nem bírom nézni...
-    mi lesz most ? - néztem rá
-    őszintén szólva fogalmam sincs... a tény,hogy van egy fiam tőled, mindent megváltoztat...
-    az életedet los angelesben?
-    Mindent Lara....nem akarok egy napot se eltölteni már nélküle
-    megértem...
-    megoldom oké? És ígérem,hogy neked is megfog felelni, nem veszem el őt tőled. Nem akarlak bántani..
-    pedig jogosan megtehetnéd ….
-    téged sose foglak – döntötte homlokát az enyémnek majd mosolyogva lepillantott Benire aki elaludt közben







1 évvel később.....
-    most megvaaagy – Tom nevetve kapta karjaiba a kúszó mászó kisfiát aki viháncolva fészkelődött kezei között – neem most apánál maradsz manó, különben kikapunk anyától,hogy megint kipakoltad a konyhában az alsó szekrényeket – Beni hangosan, baba nyelven adta apukája tudtára nem tetszését majd fáradtan izmos mellkasának döntötte fejét
-    álmos vagy mi ? - puszilta meg majd elhagyva a konyhát felsétált vele az emeletre. Belépett a hálóval szembeni szobába ami hatalmas volt. Órási ablakon át szűrődött be a délutáni napfény. Hófehér bútorok és babakék dekorációk-kiegészítők voltak mindenhol. Beni már nyújtózkodott is a kis tárgyért ami miatt beléptek ebbe a szobába, Tom pedig mosolyogva adta oda neki az ágyában lévő macit, amit Beni fél éves kora óta nem tud nélkülözni, nélküle aludni meg pláne. Tom átsétált vele a hálóba, lefektette az ágyra majd leült mellé, kezébe vette az egyik akusztikus gitárját és pár akkord pengetése után kisfiára nézett aki hatalmas barna szemeivel fáradtan pislogott rá


-    alszunk egy picit, jó ? - simogatta meg pufi arcát, betakarta és egy lassú számot kezdett el neki gitározni. Beni hosszas forgolódás után odamászott Tomhoz, összekuporodva befészkelte magát és a maciját szorongatva aludt el apukája gitározását hallgatva.
Tom óvatosan letette maga mellé a gitárt és mosolyogva nézett kisfiára aki békésen szuszogott. Nem akarta felkelteni így nagyon óvatosan fektette mellkasára,hogy együtt aludjanak egy picit. Óriási fordulatot vett az élete 1 évvel ezelőtt.


Miután közölte a családjával, a bandával és a menedzsereivel,hogy apuka lett, mindenki úgy döntött,hogy kell pár év pihenő a bandának. Tom megkérte Larát,hogy költözzenek ki vele Los Angelesbe ami nehezére esett a lánynak,mert Hamburgot sose akarta elhagyni. Így a lakása végül megmaradt, és sűrűn haza is látogatnak, de az életük végül LA-ben folytatódott. Addigra Tom már kialakított egy külön kis szobát Beninek és minden szükséges dolgot beszerzett. Úgy vigyázott rá,mint még soha semmire. A stúdióba is bevitte magával, ha a munka miatt esetleg nem lehetne vele. Lara is velük élt, de az elején csupán Beni anyukájaként. Végül az idő múlásával már nem tudták sokáig titkolni a másik elől,hogy szerelmük nem múlt el. És ezt nem tette könnyebbé az se,hogy együtt éltek na és persze van egy közös gyerekük. Végül Tom erőt vett magán és tiszta lap kezdése reményében újra randizni hívta Larát. Majd a randik során újra összejöttek és párként nevelték tovább kisbabájukat. Tom olyannyira belejött a szerepébe,hogy öccse és kisfia segítségével egyik délután ,amíg Lara a lányokkal elment vásárolni, otthon a fiúk felturbózták a nappalit mindenféle gyertyával, hangulatos égőkkel és még főzni is hajlandóak voltak, igaz csak spagettit. Tom pedig ilyen családias,egyszerű körülmények között kérte meg Lara kezét aki könnyeivel küszködve mondott igent. Tom pedig nevetve kiabált fel öccsének aki Benivel együtt jött le az emeletről,mivel az ikrek azt találták ki,hogy a hagyományos, letérdelős lánykérés helyett inkább a kisfiúknál legyen a gyűrű és ő is ott legyen mikor az anyukáját hivatalosan is eljegyzik.



-    már mindenhol kerestelek titeket – léptem be a hálóba és suttogva beszéltem Tomhoz, nehogy felkeltsem Benit, bár Tom is elaludt picit
-    felhoztam mert már álmos volt – válaszolta rekedtes hangon majd megdörzsölte szemeit
Óvatosan felemeltem Benit majd lefektettem az én helyemre, betakartam és az ágy szélét kipárnáztam, ha esetleg forgolódna, le ne essen. Tom értetlenül nézett rám majd mikor látta,hogy befekszem közéjük, elmosolyodott
-    láttam ma is a konyhában játszott... - mosolyogva megsimogattam pici tarkóját majd jól esően felsóhajtottam ahogy Tom betakart minket, testével a hátamhoz simult és karjával úgy ölelt át,hogy Benit is átérte
-    imádja szétpakolni.. - olyan szorosan feküdt mögöttem,hogy hangja közvetlenül a fülemnél csapódott le. Kirázott a hideg mire egy puszit kaptam válaszul a nyakamra, vállamra
-    én meg titeket együtt – simogattam meg izmos karját amivel magához ölelt
-    hiányoztál – fordította maga felé óvatosan arcomat és egy hosszú csókot nyomott ajkaimra
-    te is – simogattam meg arcát majd Benire néztünk aki álmában nyammogott. Mindketten elmosolyodtunk. A mi pici kisfiúnk. Ő volt a mi legnagyobb kincsünk, ő hozott minket újra össze Tommal, miatta vett egy hatalmas fordulatot az életünk.
-    Szeretlek titeket – suttogta fülembe én pedig boldogan aludtam el karjaiban.

No comments:

Post a Comment