DGIG Season 2 / Félelmek

Tom álmosan morgott majd megfordult a másik oldalára, így szembe került velem.  Összehúzta szemeit majd laposakat pislogva nézett rám. Percekig néztünk egymás szemébe szótlanul de végül nagyot sóhajtva felült.

- sajnálom a tegnap estét.. – szólalt meg rekedt hangon

- nem kell tőlem bocsánatot kérned érte – annyira elveszettnek éreztem magam, pont mellette, pont az ő szobájában

- miért maradtál itt?

- aggódtam érted Tom… sosem láttalak még így

- ez nem változtat a dolgokon…. – erőt vettem magamon,kimásztam az ágyból és elkezdtem a ruháimat keresni. Lelkileg is erősnek kellett maradnom,hiszen Tom most fordított nekünk ismét hátat az utolsó mondatával. Ahogy megfordultam a pulcsimért  úgy akadt össze a tekintetünk de csak egy pillanatra mert ő továbbra is a hasamat nézte, csodálkozó tekintettel

- már…van pocakod?

- hát nem túl nagy – ösztönösen a hasamhoz kaptam a kezem és gyorsan felkaptam a pulcsimat

- és… mi lesz most?

- -hát én már elkezdtem intézni a dolgokat,hogy visszamehessek Hamburgba. Tyler elintézi a lakásomat és anyáméknak még bekéne adagolnom,hogy terhes vagyok. szóval egyelőre ez a terv

- -hazamész? – kicsit kétségbeesetten tette fel a kérdést

- -persze, már az nap repültem volna legszívesebben de nem így működik – összekötöttem a hajam és a táskámat kezdtem el keresni

- -nem hagysz nekem egy átkozott kiskaput sem – idegesen pattant fel az ágyról

- -tessék?

- -választások elé állítasz,tényeket mondasz aztán pedig lelépsz mikor már káoszt csináltál – állt meg felém magasodova

- -nem Tom, TE választottál és abba nem fértem már bele én és a gyereked. Persze,hogy tényeket mondok mert a terhességem is egy kibaszott tény. És nem lelépek, egyedül miattad jöttem az államokba, csak is miattad de te lelépsz és megfutamodsz és magamra hagysz, akkor én miért hagynék neked kiskaput? Hogy néha mikor olyanod van összejárjunk és dugjunk egyet? Ja, boccs terhes vagyok ezért ez rövid időn belül már nem fog működni – felemeltem a hangom mert annyira felhúzott,hogy komolyan egy hajszál választott el attól,hogy felpofozzam

- -tegnap megmondtam,hogy nem állok még készen,hogy

- -de ez engem nem érdekel – kiabáltam – sajnálom amit az apád tett, sajnálom a gyerekkorodat,oké? De nem bújhatsz ki a felelősség alól azért mert 20 éve trauma ért. Életed végéig ezzel fogsz takarózni ? Sose legyen ennél nagyobb problémád az életben Tom,hogy apád elhagyott de cserébe megkaptad Gordont aki milliószor jobb és több,mint az igazi apád. Én itt lettem volna,segítettem volna ezen túl jutni,mert szeretlek. Senki nem várja el tőled,hogy kapásból mindent tudj egy gyerekről , segítettünk volna egymásnak és együtt jöttünk volna bele a szerepünkbe. De ha a szádba is rágom a dolgokat, te akkor is megfutamodsz és homokba dugod a fejed. Nagyon sajnálom,ha az én kisbabám is így fog rád gondolni, mert te azelőtt elhagytad mielőtt megszületett volna – nem bírtam tovább és elsírtam magam. Ez a hetek óta tartó szenvedés, Tommal való..szakítás (?) és az,hogy ő ennyire nem akarja, teljesen kikészített. Csak sírtam és nem érdekelt,ha szánalmasnak néztem ki vagy sebezhetőnek. Nekem is sok volt,egyedül ez nagyon sok

- -Lara… kérlek ne sírj – ült le mellém az ágy mellé – csss, hallod? – magához húzott és vigasztalóan simogatta a hátam 

- -haza kel mennem – töröltem le a könnyeimet és felálltam mellőle

- -így ne menj haza – húzott vissza magához

- -Tom, kérlek ne nehezítsd meg. Megértem,vagy tegyük fel,hogy megértem és elfogadom az indokod. De ---akkor kérlek ne csináld ezt, hagyj elmenni és felejts el minket – szorítottam össze a szemeimet de mégis tűrtem,sőt élveztem,hogy annyira nagyon erősen szorít magához

- -nem akarok nélküled lenni – suttogta a nyakamba

- -de mi már ketten vagyunk. Ha velem akarsz lenni akkor majd vele is lenned kell. Úgy idegenkedsz tőle,mintha mástól lennék terhes. De ő a tiéd is….

- -aahh… - erőtlenül sóhajtott fel – ne csináld….

- -annyi mindent elnéztem neked Tom…. hogy átvertél,hogy szenvedtem melletted a turnén,hogy hetekig leszartál és mikor ide jöttem akkor tudtam meg,hogy mi folyik valójában itt. Ha most tényleg elhagysz és nem kérsz minket, nem tudsz visszatáncolni hetek-hónapok múlva. Többé nem. És nem magam miatt mert akkor talán lennék olyan hülye és megint engednék. A kisbabám miatt erős leszek és nem fogok engedni. – mélyen a szemébe néztem,hogy tudja, most komolyan beszélek.

SSzótlanul nézett rám,mereven állt és csak nézett. Én pedig felkaptam a táskámat és kiléptem a szobából. Hatalmas levegőt vettem , remegő végtagokkal próbáltam elhagyni a villát de a teraszon kávézott Norah és Sarah

- -Laraaa – ugrottak a nyakamba – minden rendben van? mi történt tegnap??

- -hát, ugyanaz,mint múltkor. Ő ezt nem akarja, értsem meg blabla. Mindegy lányok, én hazautazom. 

- -Hamurgba? De miért?? Ott mi se leszünk melletted,hogy segítsünk és tök egyedül leszel és

- -velem lesz Tyl és nekem ennyi bőven elég. Persze majd meglátogatjuk egymást meg minden 

- -én ismerni akarom a pocaklakódat – Sarah szomorú szemekkel nézett rám

- -bárcsak más is ezt mondaná – mosolyogva töröltem le egy újabb könnycseppet – mióta terhes vagyok még többet sírok,mint alapból – szórakozottan megcsavartam a szemeimet a lányok meg kedvesen elmosolyodtak. Tudták,hogy piszkosul fáj Tom közönyössége.

- -minden rendben lesz, csak most nem látod még mert megbántottak – ölelt át Norah

- -hát remélem, de tényleg megyek. Nem akarok Tommal újra összefutni

- -pedig kénytelen leszel – lépett ki a teraszra – mert én viszlek haza